top of page

Dédapám az "Ígéret földjén" 1.rész

Ultonia, “A kivándorló hajó története”


Az Ultonia egy brit személyszállító teherhajó volt, amit 1898-ban építettek. A kilencszázas évek elején Magyarországon évről évre rohamosan megnőtt a kivándorlók száma.


A “nagy kivándorlás” időszaka volt ez, amiről talán már mindannyian hallottunk. Magyarországról az Egyesült Államokba irányuló hajón, több százezer magyar is megfordult.


"Utamnak célja a kivándorlás szociológiai nyomozása volt."
- Tonelli Sándor

A 20.század első éveiben még a magyar szakértőknek is felkeltette az érdeklődésüket a tömeges kivándorlás lehetséges okai. Történészek, szociológusok és közgazdászok is azonnal felfigyeltek és könyveket, cikkeket kezdtek írni a híres jelenségről. Az elkészült tanulmányok közül a legérdekesebb a Tonelli Sándor munkája, aki fényképészsegédként utazott, kérdezett, figyelt, majd 1908-ban megírta szociogrifáját.

Ultonia: Egy kivándorló hajó története címmel.


Dédapám története

1909-ben, a jobb élet reményében Mórucz József a kömörői származású apai dédnagyapám is felszállt a hajóra és elment az “ígéret földjére” New York-ba, ahol Ellis Island-re érkezett meg először.


Képen: Ellis-sziget, migránsokat ellenőrző állomás


"Az első ellis island-i, emigránsokat ellenőrző állomás 1892. január 1-jén nyílt meg. Megnyitása óta, több mint 12 000 000 emigráns haladt át az ellenőrző állomáson 1954-ig, amikor végleg bezárták. Az ellis island-i bevándorlási rekord éve 1907 volt, amikor 1 004 756 emigráns érkezett."

A hajóút részleteiről csak keveset tudunk, de a távolság közte és a családja között nem volt áthidalhatatlan. Élete, amerikai kaladja még érdekes részleteket hordoz magában... (Folytatás köv.)



A 24. sorban látható apai dédapám, Mórucz József neve.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ellis-sziget

https://mtda.hu/books/tonelli_sandor_ultonia.pdf

290 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page